A Nyírő Gyula Kórház Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet Pszichiátriai Szakambulanciáján 2013 óta a különböző súlyosságú rákbetegségben szenvedő, pszichés panaszokkal, tünetekkel jelentkező onkológiai betegek és hozzátartozóik számára a tanácsadást, betegvezetést, támogató pszichiátriai és pszichoterápiás kezeléseket – az onkológiai kezelésekkel összehangolt, egyedi kezelési terv alapján – egyéni és csoportos formában végzik. Az elmúlt két évben a terápiás lehetőségeik kombinálásával és integrálásával a terápiás modalitások és kiegészítő programok összehangolásával egyénre szabott, hatékony segítséget nyújtanak a betegséggel való megküzdésben, érzelmi élményfeldolgozásban a páciensek és családtagjaik számára, a distressztől a súlyosabb pszichiátriai zavarok kezelését, ezen keresztül a sikeres megküzdést, illetve a megfelelő életminőség tartós elérését is biztosítva.

Az érintettek azt a pillanatot, amikor megtudták, hogy a kivizsgálás rákbetegséget igazolt, leggyakrabban „derült égből villámcsapásként” jellemzik. Mindenkit – betegeket, családtagokat egyaránt – sokként ér a diagnózis, és közlésének pillanatában gyökeresen megváltozik az életük. Az onkológiai betegség és a kezelések következtében számos változással, veszteséggel kell szembenézniük. Elvész az egészség és egészségbe vetett bizalom, a biztonságérzet, az addigi egyéni és családi életcélok, a kontrollérzet. A betegségből eredő étvágytalanság, fogyás, energiátlanság, a csonkoló műtétek vagy terápiás mellékhatások – például hajhullás – következtében megváltozik a beteg korábbi testképe, gyakran elvész a libidó. Rövidebb-hosszabb időre nem tudják folytatni munkájukat: az addig a mindennapok szerves részét képező, jól ismert munkahelyi környezetet felváltja a kórházi környezet és az otthon töltött idő. Ez befolyásolhatja az egzisztenciát, megváltozhatnak a korábban kialakított családi szerepek. A változásokon túl a betegek életében gyakran beszűkülnek, ezzel szemben a családtagok mindennapjaiban gyarapodnak a feladatok. A hozzátartozók esetében ez túlterhelődéshez vezethet. A megváltozott élethelyzetek magukkal vonják a munkahelyi, baráti kapcsolatok változását is. A Òzikális és lelki megterhelések hatására az érintettek is lehetnek átmenetileg vagy tartósan zárkózottabbak. A rákbetegséggel a köztudatban szorosan összekapcsolódik a súlyos, halálos betegség, szörnyű szenvedés gondolata, ez gyakran megnehezíti a beteg környezetében élők kapcsolattartását is – tapasztalatok híján nem tudják, mit is mondhatnának, mit is tehetnének. A fenti sorok – amelyek hosszasan próbálják összefoglalni, de még így sem terjedhetnek ki az összes lehetséges változásra és veszteségre – jól tükrözik, hogy a test súlyos, életet veszélyeztető betegsége során megérintődnek az élet pszichés, egzisztenciális és spirituális területei is. A nehéz élethelyzetek, a kezelések, azok mellékhatásai, a gyógyulás bizonytalansága, a testi változások, a krízisek halmozódása, az egzisztenciális helyzet változása, a veszteségek minden egyes beteg és családtagjai esetében sokféle, sajátos, egyedi kombinációban jelentkezhetnek, hasonlóan a rákbetegségre adott felfokozott lelki jelenségekhez. A distressz mint a betegségre adott természetes reakciók – hangulatingadozás, szorongás, félelem, evés- és alvászavarok, érzelmi kitörések, depresszív tünetek – felismerése és kezelése olyan fontos a betegséggel való megküzdés szempontjából, hogy 2010-ben a Nemzetközi Pszichoonkológiai Társaság (IPOS) javasolta és irányelvébe foglalta, hogy az onkológiai ellátás során ez hatodik vitálisjelként kerüljön be az életfontosságú jelek mérése közé. A distressz beazonosítására, mérésére a mindennapi gyakorlatban is jól alkalmazható, gyors, hatékony szűrőmódszer szolgál, amely egy problémalistát és egy hangulathőmérőt foglal magába. A diagnózis felállításától, az egész betegség lefolyása során minden egészségügyi és szociális ellátással foglalkozó szakember – kompetenciájának megfelelően – felelősséggel tartozik az onkológiai betegek és hozzátartozóik pszichoszociális támogatásáért és ellátásáért. Mindannyian részt vesznek a hatékony tájékoztatásban és betegellátásban, valamint az ennek alapját képező kommunikációban, amely során elkerülhetetlen az általános érzelmi támogatás és az egyénre szabott problémák, tünetek feltérképezése, a szükségletek és igények alapján a beteg szakellátásba irányítása és bátorítása ennek elfogadására. Kezelőorvosuk egyetértésével és javaslatával a betegek nagyobb arányban veszik igénybe a pszichoszociális támogatást. A stresszkezelést, aktív megküzdést, érzelmi feldolgozást segítő, hatékony terápiák által javul a betegek testi-lelki közérzete, ami visszahat a kezelőorvossal és az onkoterápiákkal való együttműködésére, ennek következtében pedig hozzájárul az életminőség és a gyógyulási esélyek javulásához. Az onkológiai diagnosztika és terápiás eljárások fejlődésével párhuzamosan bontakozott ki a rákbetegek és hozzátartozóik pszichoszociális támogatásának elmélete és gyakorlata (1, 2). A dinamikusan fejlődő határterületi tudományág ötvözi az onkológia, a pszichológia, a szociológia és a pszichiátria szemléletét és módszertanát. Magyarországon az első pszichoonkológiai ambulancia az Országos Onkológiai Intézetben 1988-ban kezdte meg működését. A pszichoszociális támogatás integrálását az onkológiai ellátásba elősegítették az elmúlt, lassan 30 évben egyre nagyobb számban megalakult munkacsoportok és a Magyar Pszichoonkológiai Társaság folyamatos jelenléte a szakmai konferenciákon, képzéseken, valamint a 2006-ban megjelent Nemzeti Rákellenes Program, amely kimondta: „Az onkológiai betegek lelki segítségnyújtása elválaszthatatlan a szomatikus ellátástól.” Ezt tükrözi a korábban használt „pszichoonkológia” és/vagy „onkopszichológia” helyett az utóbbi években egyre inkább előtérbe kerülő „pszichoszociális onkológia” elnevezés is. A betegséget megelőző és a rákbetegség lefolyása során észlelhető lelki jelenségek, tünetek vizsgálata, kezelése, valamint a kutatás és a megelőzés többszintű ellátási formaként valósul meg. A pszichoszociális támogatást végző szakemberek legismertebben és legjellemzőbben az onkológiai centrumokban a team tagjaiként vesznek rész a gyógyító munkában, hozzájárulva az egyénre szabott, minőségi kezeléséhez. A pszichoonkológiai ellátást azonban más ellátási keretek között – például civil szervezetek, magánrendelés – is megtaláljuk. Szerves részét képezi a hospice – intézményi és otthoni – ápolásnak is. Ritkábban fordul elő, hogy pszichiátriai vagy pszichoterápiás intézmény keretei között valósul meg.

Saját tapasztalatok

A Nyírő Gyula Kórház OPAI Pszichiátriai Szakambulanciáján 2013 februárjától, heti egy napon működik a Pszichoonkológiai Ambulancia. A különböző súlyosságú rákbetegségben szenvedő és a kórlefolyás más-más szakaszában lévő, pszichés panaszokkal, tünetekkel – előzetes telefonbejelentkezés alapján az ország egész területéről – jelentkező onkológiai betegek és hozzátartozóik számára a tanácsadást, betegvezetést, támogató pszichiátriai és pszichoterápiás kezeléseket – az onkológiai kezelésekkel összehangolt, egyéni kezelési terv alapján – egyéni és csoportos formájában végezzük (1. táblázat). Ez kezdetben egyéni pszichés támogatás, szükség szerint gyógyszeres kezelés, valamint a test és lélek kapcsolatát erősítő, a Simonton házaspár által kifejlesztett, relaxációt és imaginációs technikát magába foglaló „Gyógyító képzelet” csoport és klub formájában egy pszichiáter-pszichoterapeuta szakorvos közreműködésével valósult meg. 2014 elején az ellátás egy pszichoterapeuta-sugárterapeuta szakorvossal, a kezelési paletta pedig Do-in tornával, kézműves foglalkozással, az aktív megküzdést és érzelmi feldolgozást segítő „Nem mondhatom el senkinek” analitikus csoporttal és zenecsoporttal gazdagodott.

1. táblázat. Pszichoonkológiai Ambulancia (POA) programjai

Minden szerdán:

9:30–11:00 „Gyógyító Képzelet” csoport vezeti: dr. Prezenszki Zsuzsa

11:45–13:15 „Nem mondhatom el senkinek…” csoport vezeti: dr. Kegye Adrienne

Minden hónap első szerdáján:

15:30–16:30 Zenecsoport

16:30–17:30 „Gyógyító képzelet” klub

Bejelentkezés: + 36-1-452 9408 naponta 8:30–13:00

A pszichoterápiás munkában elsősorban kognitív és analitikusan orientált módszereket alkalmazunk – az ambulancia orvosainak speciális képzettsége, illetve beállítódása alapján –, zömében szupportív célkitűzéssel, amelyek a pszichés tünetek kezelésén túl a betegséggel, kezelésekkel kapcsolatos érzelmi feldolgozást és az aktív megküzdést segítik. Az onkológiai diagnózisok közül leggyakrabban az emlőrák, a pszichiátriai diagnózisok közül pedig a „súlyos stresszre adott reakció”, a „kevert szorongásos és depressziós zavar” és az „egyéb kevert szorongásos zavarok” fordultak elő. Az elmúlt két évben érdekfeszítő tapasztalatokat szereztünk a terápiás lehetőségeink kombinálásával és integrálásával: annak ellenére, hogy terápiás kereteink és lehetőségeink szűkek, mégis a terápiás modalitások és kiegészítő programok összehangolásával egyénre szabott, hatékony segítséget nyújthatunk a betegséggel való megküzdésben, érzelmi élményfeldolgozásban a páciensek és családtagjaik számára, a distressztől a súlyosabb pszichiátriai zavarok kezelését is biztosítva. Azt tapasztaltuk, hogy a páciensek az egyéni és csoportos terápiákat, valamint a klubfoglalkozásokat részesítik előnyben. A mozgással és szabadidős tevékenységgel foglalkozó csoportok látogatottsága kisebb volt, lassan ezek meg is szűntek. Azonban szoros kapcsolatot tartunk más – az onkológiai betegek számára szerveződő, hitelesen működő – civil szervezettel, alapítvánnyal, az ottani lehetőségeket is integrálva a kezelésbe. A nemzetközi és hazai statisztikákat is Ògyelembe véve számolni kell vele, hogy a daganatos betegek körében gyakori a komorbid pszichés zavarok előfordulása. A daganatos betegség okozta krízishelyzet kapcsán kialakulhatnak pszichiátriai tünetek, vagy a már meglévők súlyosbodását észlelhetjük. Ennek felismerése és kezelése jelentősen segítheti a complience javulását, ezen keresztül a sikeres megküzdést, illetve a megfelelő életminőség tartós elérését. Célunk az is, hogy az onkológiai és pszichiátriai betegségek kettős tabuját oldjuk, és elérhetővé tegyük az érdemi segítséget.

Irodalom

1. Rohánszky M, Kegye A, Molnár M, Boda É, Kapitány Zs (eds.) Pszichoszociális onkológia – Gyakorlati útmutató a komplex betegellátáshoz. Budapest: Zafír Press, 2014.
2. Prezenszki Zs, Kegye A, Molnár M. Pszichoonkológia. In: Füredi J, Németh A (eds.) A pszichiátria kézikönyve. Budapest: Medicina, 2015. pp. 768-781.

Írta: Kegye Adrienne

Megjelent: EConsilium, 2016. jún. 18.

Nyírő Gyula Kórház–Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet, Pszichiátriai Szakambulancia, Budapest

Főorvos: Dr. Prezenszki Zsuzsa

Az onkológiai betegek pszichoszociális támogatásáról egy kutatás tükrében

dr. Kegye Adrienne, Vaszary Kolos Kórház, Hospice/Rehabilitációs Osztály, Esztergom dr. Pálfi Zoltán, Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház, Urológiai Osztály, Budapest

Abstrakt: Pszichoonkológiai kutatásunk kezdeti eredményeinek tükrében szeretnénk bemutatni a pszichoszociális támogatás jelentőségét a komplex onkológiai ellátásban. Azon irodalmi adat nyomában indítottuk vizsgálatunkat, mely szerint a páciensek életében a rosszindulatú daganatos betegség diagnosztizálása előtti 12 hónapban súlyos életesemény figyelhető meg.

Vizsgálatunk eredményeinek összegzését követően az onkológiai betegek pszichoszociális ellátásának olyan sajátosságait tekintettük át, melyek segítségével elérhető az a közös cél, hogy a leghatékonyabb támogatást nyújthassuk a betegek számára, a kezelő team tagjai erőforrásainak leghatékonyabb beosztása mellett.

Kulcsszavak: pszichoonkológia, onkológia, urológia, pszichoszociális támogatás, életesemények

 

Bevezetés:

A diagnosztikai eljárások és a terápiás módszerek fejlődése lehetővé tette, hogy a daganatos betegségből meggyógyultak száma egyre növekszik, a túlélési idő meghosszabbodik, a rosszindulatú daganatos betegség krónikus betegséggé vált. Ezért a pácienseknek egyre nagyobb az igénye, hogy mind fizikai, mind pszichológiai és szociális erőforrásaik megmaradjanak, és megbirkózzanak betegségükkel. A megfelelő életminőség biztosítása a kezelések alatt és a terápia befejezése után is lényeges szemponttá vált. A pszichoszociális támogatás fontos részét képezi a pozitív alkalmazkodásnak és a jobb életminőségnek. Ebben segíthet a beteget kezelő multidiszciplináris team tagjaként a pszichoonkológus. A pszichoonkológia határterületi tudományág, mely a daganatos betegek és hozzátartozóik pszichológiai és szociális terhelésével, tüneteivel valamint teljes körű terápiájával, gondozásával foglalkozik, kiterjesztve a tevékenységet a kutatásra és a megelőzésre is. [1]

2

Cikkünkben egy pszichoonkológiai kutatás kezdeti eredményei tükrében szeretnénk megismertetni az olvasóval a pszichoszociális támogatás jelentőségét a komplex onkológiai ellátásban. A címként feltett kérdés részben irodalmi adatok alapján, részben saját megfigyeléseink mentén fogalmazódott meg bennünk (a szerzőkben). A megküzdési stratégiák, a hozzáállás és a túlélés közötti kapcsolat vizsgálatai során megfigyelték, hogy a páciensek közül sokan azt gondolják, hogy rosszindulatú daganatos betegségük kialakulását maguk okozták, hozzáállásuk rossz, vagy életstílusuk ronthatja túlélési esélyeiket. Taylor és munkatársai azt találták, hogy a rosszindulatú emlőrákban szenvedő nők 41 %-a hiszi, hogy felelős betegségéért, és hogy a stressz nagymértékben hozzájárult ehhez. [2] Geyer 1991-ben a daganatos betegek vizsgálatakor magasabb arányban írt le a diagnózis felállítását megelőzően stresszt okozó életeseményeket. [1] Más adat szerint a páciensek életében a rosszindulatú daganat diagnosztizálása előtti 12 hónapban súlyos életesemény figyelhető. Onkológiai betegekkel végzett munkánk során számos esetben találkoztunk nehéz életpályákkal, pl. családtag, sérült gyermek hosszantartó ápolása, közvetlen családtag váratlan, tragikus halála. Ezen irodalmi és tapasztalati adatok nyomában indítottuk el vizsgálatunkat, melyben arra kerestük a választ, vajon a fenti adatokkal korreláló eredményeket találunk-e.

 

Beteganyag:

A betegek beválasztását a vizsgálatba két csoportban végeztük. Az egyikben rosszindulatú daganatos, a másikban húgyutikő-zúzáson (ESWL) átesett betegeket vizsgáltunk. A rosszindulatú daganatos csoport kemoterápiában részesülő betegekből állt. Mivel az életeseményeknek a betegség kialakulásában játszott szerepét vizsgáltuk, ezért a kontroll csoport nem egészségesekből, hanem szintén betegből állt. Azért választottuk a húgyutikő-zúzáson átesetteket, mert az urolitiázis fájdalmas, gyakran visszatérő, ám eredményesen, gyorsan kezelhető, az életet (közvetlenül) nem veszélyeztető betegség.

 

Cél, Módszer:

A bevezetésben említett irodalmi adat kiemelten a diagnózis felállítása előtti egy évben megfigyelt, tapasztalataink inkább korábbi és hosszantartó súlyos életeseményekre utaltak. Ezért Holmes táblázata segítségével (Rahne cikkéből átvéve, Journal of Psychosomatic Research) életváltozási egységekben vizsgáltuk a szorongáskeltő érzelmi megrázkódtatások, stresszek gyakoriságát a betegség előtti 1, 5, 10 évben.

3

Mivel az életesemény előfordulása önmagában nem informatív, szükséges a szervezet aktuális fizikális, immunológiai és pszichés állapotának ismerete is, ezért ugyanezen  időintervallumokban és a páciensek életében általában 1-10- es értékig terjedő skálák segítségével mértük a szorongás erősségét.

 

Eredmények:

Az adatok feldolgozását a kérdőívben elsőként szereplő szorongás skálák értékelésével kezdtük. Az 5-ös értéknél erősebb szorongást bejelölt betegek számát vizsgálva azt találtuk, hogy mind általában, mind 1, 5, és 10 évvel a betegség kialakulása előtt, az onkológiai csoportban az értékek magasabbak, a rosszindulatú daganatos betegek szorongóbbnak mutatkoztak. A medián értékek vizsgálatánál azt láttuk, hogy a kőzúzáson átesett betegeknél a szorongás mértéke változatlan az idő előrehaladtával, a daganatos csoportban az utolsó évben 3-ról 5-re emelkedett. A kiértékelésnél feltűnő volt, hogy az urológiai betegek szorongás értékei személyenként vizsgálva nemcsak alacsonyabbak, hanem kevésbé ingadozóak voltak. Az életváltozási egységek táblázatában 42 féle életesemény szerepelt. A mindkét csoportban leggyakrabban bejelölt 25 életesemény vizsgálatakor a következőket találtuk: [1. táblázat] Mindét esetben az első helyeken, de más-más sorrendben a „Közvetlen családtag halála”, a „Családtag egészségügyi állapotának változása”, az „Életkörülmények változása”, a „Megváltozott anyagi helyzet” és az „Alvási szokások megváltozása” szerepeltek. A szembetűnő különbség, hogy az onkológiai betegeknél a harmadik helyen a „Nyugdíjazás” állt, a „Megváltozott anyagi helyzet” a hetedik leggyakrabban említett életesemény volt. Tovább elemezve listát készítettünk arról, hogy az adott életesemény mely csoportban gyakoribb. A legfeltűnőbb, hogy a daganatos betegeknél a „Nyugdíjazás” került gyakran említésre. A kőzúzással kezeltek esetében az ”Új munkakör”, „Új beosztás munkahelyen”, az „Átállás az üzleti életben”, „Új családtag”, „Éves szabadság”, „Kis adóság” jelölése gyakoribb volt. Az onkológiai pácienseknél megfigyelhető életesemények passzívabb, szomorúbb, lefelé ívelőbb életpályát sejtetnek, míg az urológiai betegek aktívabb életet élnek. Mivel a felmérés elindításában azt a kérdést tettük fel, vajon a mi beteganyagunkban is emelkedik-e a betegség előtti évben a súlyos életesemények száma, így ezt az időintervallumot külön kiemeltük. Az onkológiai csoportban 1,94 esemény/fő, míg az urológiai esetekben 2,86 esemény/beteg eredményt találtunk.

4

 

Összefoglalás:

A vizsgálatban részt vett páciensek kérdőíveinek feldolgozásakor azt találtuk, hogy a betegség előtti egy évben az onkológiai betegek kevesebb életeseményt jelöltek meg, mint az urológiai csoportban lévő betegek. A leggyakrabban mindkét csoportban hasonlóan megrázó életesemények szerepeltek. Tovább elemezve azonban azt találtuk, hogy az urológiai betegek az aktív élethez tartozó eseményeket jelöltek meg nagyobb számban. Ezeket az adatokat összevetve az onkológiai ellátásban részesülteknél a kevesebb életesemény, és ezeknek a passzívabb jellege, valamint a magasabb, és a betegséghez közeledve emelkedő szorongás értékek azt mutatták, hogy nem önmagukban a stresszhelyzetek és ezek száma károsítják az egészséget. Vizsgálatunk eredményei alapján, az általunk megismert irodalmi adatokhoz hasonlóan, az életeseményekre való reagálás, az ezekkel kapcsolatos megküzdési stratégiák, a szorongás mértéke, a páciens személyisége azok a tényezők, amelyek a következményes depresszió és a csökkent immunválasz közvetítésével fokozzák az élettani veszélyeztetettséget. [1]

 

Megbeszélés:

Pácienseink válaszai összecsengenek Irwin kutatási adataival, mely szerint nem önmagában a kapcsolatok felbomlása, válás, megözvegyülés, hanem az arra adott pszichés válasz az, amivel az „natural killer” sejt aktivitás csökkenése összefügg. [1] Mindenkinek megvan a maga megküzdési (coping) stílusa, amit hétköznapokban felmerülő problémák megoldására is használ. Akik aktívak és jó a probléma-megoldó készségük, rugalmasabbak, jobb életminőséggel élnek, míg akik elkerülő stratégiát alkalmaznak, passzívak, reménytelenek, alacsonyabb életminőséggel és gyengébb hangulati mutatókkal rendelkeznek. Ilyenkor a pszichológiai, pszichoterápiás kezelések célja az aktív coping mechanizmusok kialakítása, mozgósítani a páciensek azon erőforrásait, amelyek lehetővé teszik, hogy megbirkózhassanak betegségükkel és javíthassanak az életminőségükön. A betegek ellátásában alapvető jelentőségű a jó, teherbíró orvos-beteg kapcsolat. A rosszindulatú daganatos betegség diagnózisának feldolgozásakor, az új helyzetekhez, a kezelésekhez sokan önerejükből, családjuk, barátaik, környezetük, kezelő orvosuk segítségével alkalmazkodnak, és általában 6-8 hét alatt visszanyerik lelki egyensúlyukat. Ehhez a kezelőorvos személyre szabott, az egyéni igényeket is figyelembe vevő információkkal, a betegségről és az ehhez kapcsolódó érzelmi problémákról, például a szorongásokról, félelmekről való kommunikáció megkönnyítésével, nyíltabbá tételével tud hozzájárulni. Ebben lényeges kiindulópont lehet annak megismerése, hogy a beteg miben vár 5 segítséget. A kezelőorvos feladatai közül a pszichoszociális distressz rizikójának felismerése és folyamatosan monitorozása azért lényeges, mert korai meghatározása megelőző erejű lehet. A jól kialakított orvos-beteg kapcsolat akkor is nagy jelentőséggel bír, amikor felmerülő pszichés panaszok, tünetek esetén, abban kell támogatni a beteget, hogy segítséget tudjon kérni, és szükség esetén mentálhigiénés szakemberhez irányítsák. Az onkológiai betegek körülbelül egynegyede, akiknél a betegséghez, kezelésekhez való alkalmazkodás nehezített, pszichoszociális támogatást, további egy negyede már premorbide létező pszichológiai/pszichiátriai nehézségei miatt klinikai pszichológus, pszichoterapeuta, pszichiáter szakvizsgálatát és ennek alapján kezelést igényel. A mentálhigiénés szakember feladata a professzionális eszközök alkalmazásával a páciens lélektanának minél mélyebb megismerése, és az önismeret fokozása által abban közreműködni, hogy saját erőtartalékait mozgósíthassa és a kezelések, gyógyulás szolgálatába állíthassa. Munkájához tartozik a szükség szerinti tanácsadás, pszichés támogatás, kezelés nyújtása, dokumentáció vezetése a szakma szabályai szerint, valamint a kollegák számára konzultációs lehetőség biztosítása. A komplex daganatellenes terápiával összhangban, a kezelőorvossal folyamatos együttműködésben végzett pszichoonkológiai ellátás lehetővé teszi és megkönnyíti az egyes páciensekkel kapcsolatban az információk és az ismeretek áramlását. Ezáltal elérhető az a közös cél, hogy a leghatékonyabb pszichoszociális támogatást nyújthassuk a betegek számára, a kezelő team tagjai erőforrásainak leghatékonyabb beosztása mellett. Az első vizsgálati eredmények arra sarkalltak bennünket, hogy nagyobb beteganyagon, homogénebb betegcsoportok bevonásával a vizsgálatot tovább folytassuk. A kutatás és adatainak feldolgozása jelenleg is zajlik. Reméljük, ennek eredményeit is mihamarabb lehetőségünk lesz megismertetni Önökkel.

[1] Horti József, Riskó Ágnes: Onkopszichológia a gyakorlatban, 2006., 43-67.

[2] Taylor SE, Lichtman RR, Wood JV et al.: Illness-related and treatment-related factors in psychologycal adjustment to breast cancer, Cancer 1985, 55:2506

6

[1. táblázat]

7

Önéletrajz dr. Kegye Adrienne onkoradiológus, pszichoterapetuta szakorvos.

1993-ban végeztem a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán. 1997-ben onkoradiológiai, 2009-ben pszichoterapeuta szakvizsgát tettem.

Szakmai gyakorlatom:

Uzsoki utcai Kórház, Fővárosi Onkoradiológiai Központ (1993-2001.)

Flór Ferenc Kórház, Onkológiai Osztály (2001-2008.),

Pszichoterapeuta képzés – Tündérhegyi Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás-rehabilitációs

Osztály és Budapesti Hospice Ház, Pszichoanalitikusan orientált dinamikus pszichoterápia

módszerspecifikus képzés (POPKE) (2001-2009.)

Országos Onkológiai Intézet, Nőgyógyászati Osztály (2008-2009.)

Társasági tagság:

Magyar Pszichoonkológiai Társaság vezetőségi tagja (2004 óta)

Magyar Onkológus Társaság

Jelenleg a Vaszary Kolos Kórház Hospice/Rehabilitációs Osztályán dolgozom, munkaköröm a pszichoonkológiai ellátás.

dr. Pálfi Zoltán urológus főorvos.

1983-ban végzett a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán, 1987-ben szakvizsgázott urológiából.

Szakmai gyakorlat:

Komárom megyei Kórház, Urológiai Osztály, Tatabánya (1983-1988.)

Károlyi Sándor Kórház, Urológiai Osztály (1988-2005)

Kreiskliniken Traunstein-Trostberg, Németország (2003)

Társasági tagság:

Magyar Urológus Társaság

Jelenleg a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház Urológiai Osztályán főorvosként dolgozik.

Könyvajánló – Beszélgetés Dr. Kegye Adrienne Doktornővel

A minap kezembe került egy könyv, aminek a címe meglepett: „Pszichoszociális onkológia”, és még egy meglepetés is ért. A szerzők között olvastam kórházunk doktorának – Kegye Adrienne-nek a nevét.

– Nem csak kollegák olvashatják ezt a riportot, úgyhogy arra kérem, röviden definiálja: mi is az a pszichoszociális onkológia?

– A kollegák számára ismertebb szavak a „pszichoonkológia” vagy az „onkopszichológia”. A pszichoszociális onkológia ezekkel azonos jelentéskört határoz meg. Könyvünkben azért választottuk ezt a fogalmat, mert jól kifejezi azt a teljes körű ellátást, amely magába foglalja a betegek fizikai és funkcionális jóllétén túl a pszichés, a kognitív, a szociális és a spirituális jóllétét is, valamint az ennek elérése érdekében végzett közös, multidiszciplináris és integratív munkát.

– Hogyan született ez a könyv?

– A könyv ötlete pár évvel ezelőtt született meg és olyan szerzőtársakkal dolgoztam együtt, akik az onkológiai ellátásban dolgozó, tapasztalt szakemberek. Mind a szerzőtársak, mind a kiadó elkötelezett a rosszindulatú betegség kapcsán létrejött pszichológiai és szociális problémáknak az onkológia gyakorlatban való integrált kezelése iránt. Fontosnak tartottuk egy olyan könyv megszületését, ami megismertetné az általunk legfontosabbnak tartott tudnivalókat, a pszichoszociális támogatása során alkalmazott fogalmakat és a mindennapi gyakorlatot. A betegellátásnak ezt a részét szeretnénk közelebb vinni a daganatos betegekkel foglalkozó kezelőorvosokhoz. Nem csak az onkológusokhoz, hanem a háziorvosokhoz, pszichológus, pszichiáter kollegákhoz és a szakdolgozókhoz is, hogy a pszichoszociális problémákkal küzdő beteg ezen a téren is megkaphassa a megfelelő segítséget. Munkánk során, konferenciákon, képzéseken azt tapasztaljuk, hogy egyre nagyobb az igény a betegség integrált kezelési lehetőségeinek a megismerésére.

 

– Hol van a helye a pszichoszociális onkológiának az orvoslásban?

– Az 1980-as években alakult meg az első pszichoonkológiai team az Onkológiai Intézetben és azóta az onkológiai betegek pszichoszociális ellátása folyamatosan fejlődik. A 2002-ben megalakult Magyar Pszichoonkológiai Társaság munkája is jelentősen hozzájárult a lassú, de folyamatos szemléletváltáshoz, mely a rákbetegek kezelésében megnyilvánul. 2006-ban az új Magyar Nemzeti Rákkontroll Program kimondta, hogy az onkológiai centrumokban, osztályokon és gondozókban elérhetővé kell tenni a pszichiáter, pszichológus szakembereket a rákbetegek pszichoszociális problémáinak kezelésére.

 

– Hogyan lett a téma szakértője?

– Az egyetem befejezése után sugárterapeuta-onkológusként kezdtem dolgozni. Azt tapasztaltam, hogy a betegek igénylik, hogy beszélhessenek a problémáikról. A napi gyakorlatban az onkológiai osztályokon és ambulancián nagyon rövid idő áll rendelkezésünkre, hogy a beteg vizsgálatán, kezelésén túl erre is odafigyeljünk. Munkám során egyre hangsúlyosabb lett elhivatottságom a daganatos betegek és családtagjaik lelki támogatása, gondozása iránt. Kerestem a lehetőségét, hogyan lehetne minél hatékonyabban segíteni, beszélgetni a betegekkel. Így jutottam el a sugárterápiától a pszichoterápiáig. 1997-ben lettem sugárterapeuta szakorvos, és 2009 óta pszichoterapeuta szakorvos is vagyok. A két szakterület együttes ismerete és alkalmazása lehetővé teszi, hogy a speciális és komplex onkológiai ellátással együttműködő, ahhoz rugalmasan illeszkedő, egyénre szabott tanácsadást, lelki támogatást és kezelést adhassak a daganatos betegek és családtagjaik számára.

 

– Végsősoron, kinek ajánlja a könyvét?

– Mindenkinek, aki onkológiai beteggel foglalkozik. Számos kérdést tárgyalunk benne a betegséglefolyás pszichoszociális sajátosságaitól a támogatás módszerein, terápiás lehetőségeken túl, a kiegészítő kezelések, mint a gyógytorna, dietetika kérdésein át a kommunikációig és a burnoutig. Azt gondolom, hogy az egyetemi hallgatóktól a gyakorló orvosokig mindenki hasznosan forgathatja a könyvet. Nagy segítséget jelent, ha a diagnosztikai és kezelési folyamatok során felmerülő igények, panaszok, tünetek esetén a kezelő orvos tájékozott, és szakemberhez tudja irányítani a beteget. A betegek lelki, érzelmi, szociális jólléte pedig visszahathat az onkológiai kezelésekkel való együttműködésükre és ezáltal annak eredményességére is.

A könyv jó szívvel való ajánlása után, szeretném bemutatni a szerzőjét Most a Vaszary Kolos Kórházban beszélgetünk.

– Mióta dolgozik nálunk?

– 2010 júliusa óta dolgozom a kórházban, az Onkológiai rehabilitációs és hospice osztály akkori osztályvezetője, dr. Pádi Éva hívására. Nagy öröm volt számomra, hogy egy nagyon jól működő team tagja lehettem.

 

– Beszéljünk a pályafutása korábbi szakaszáról is.

– 1993-ban végeztem a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán és sugárterapeutaként kezdtem el dolgozni az Uzsoki utcai Kórházban, a Fővárosi Onkoradiológiai Központban.

 

– Egy medika, miért választja a sugárterápiát?

– Érdekelt a radiológia és a belgyógyászat is. Ebben a szakmában benne volt a képalkotó technika, a diagnosztika és a terápia is. Izgalmas, összetett munka volt, az onkológia pedig rohamosan fejlődő tudomány.

 

– Nem sajnálja, hogy otthagyta az Uzsokit, hisz az azóta a sugárterápia kiemelt helye lett.

– Büszke vagyok rá, hogy ott kezdtem a pályámat. Kitűnő kollegák között dolgozhattam, tanulhattam és kaptam meg az alapokat a munkámhoz. A mai napig szívesen gondolok rá.

 

– Miért választotta annak idején az orvoslást élethivatásának?

– Mindig emberekkel szerettem volna foglalkozni. Ha visszatekintek középiskolás koromra, mindig érdekelt az emberek élete, szerettem velük beszélgetni. Egy időben érdeklődéssel fordultam a gyerekgyógyászat felé is, de az egyetem alatt eldőlt, hogy sokkal inkább a felnőttek gyógyítása felé orientálódok.

 

– Hol van a sikerélmény a pszichoszociális onkológiában?

– Sikerélmény a munkámban, amikor aktuálisan tudok valakinek segíteni, hogy a nehéz kezeléseket jobb közérzettel tudja végigcsinálni, vagy a hospiceban lehetőséget adni a betegnek, hogy méltósággal és a lehető legjobb életminőséggel élhesse végig az életét. A hospice ellátásban végzett munkám mottója Cicely Saunders-nek, a hospice mozgalom megalapítójának gondolata: „Ön az élete utolsó percéig fontos nekünk. Mi nemcsak azért fogunk mindent elkövetni, hogy békében halhasson meg, hanem, hogy mindvégig emberhez méltóan tudjon élni.”

 

– Ha felmegyünk az internetre, minden héten azt olvashatjuk, hogy meg van a rák ellenszere. Mi a véleménye erről a jelenségről?

– Ez egy nehéz kérdés és komoly feladat számunkra, segíteni a betegeknek megtalálni, hogy a számtalan információ közül melyek azok, amik a betegséggel való megküzdésük, gyógyulásuk szolgálatába állítható. A kezelőorvosoknak nincs mindig idejük, lehetőségük, hogy ezekben a kérdésekben részletes tájékoztatást adjanak. Azt gondolom, hogy ebben a legnagyobb segítséget a civil szervezetek tudják nyújtani. Az ő honlapjaikon mindig találhatók hasznos és pontos információk az újdonságokról és azokról a kiegészítő és alternatív kezelési módokról is, amik hatásosan beilleszthetők az onkológiai kezelésbe.

 

– Hogy érzi magát Esztergomban?

– Szeretek itt dolgozni, bár a lehetőségek sokat változtak, mióta idejöttem. Az onkológiai rehabilitáció helyén krónikus belgyógyászat működik, de a 10 ágy hospice megmaradt. A heti egy napra szűkített időben hangsúlyosabb lett az onkológiai ambulancia keretében végzett tevékenységem, ahol a daganatos betegség bármely szakaszában lévő betegek és hozzátartozóik is jelentkezhetnek a betegséggel való megküzdés során felmerülő érzelmi problémáikkal és nehézségeikkel.

 

– Végezetül megtudhatunk valamit a magánéletéről?

– Budapesten élek, férjem a Jahn Ferenc Kórház Urológiai Osztályán főorvosként dolgozik, kislányunk 9 éves. A szakmai munkámról még annyit mondanék el, hogy keddenként Esztergomban, a hét további részében csütörtökönként a Nyírő Gyula Kórház -OPAI Pszichoonkológiai Ambulanciáján, valamint otthoni hospice ellátásban, illetve magánrendelés keretében is dolgozom. A Magyar Onkológiai Társaságnak tagja, a Magyar Pszichoonkológiai Társaságnak és a Magyar Hospice Palliatív Egyesületnek vezetőségi tagja, 2013 óta a Semmelweis Egyetem Doktori iskolájának hallgatója vagyok.

 

Osvai László dr.

Forrás: ekór-lap.hu