A minap kezembe került egy könyv, aminek a címe meglepett: „Pszichoszociális onkológia”, és még egy meglepetés is ért. A szerzők között olvastam kórházunk doktorának – Kegye Adrienne-nek a nevét.
– Nem csak kollegák olvashatják ezt a riportot, úgyhogy arra kérem, röviden definiálja: mi is az a pszichoszociális onkológia?
– A kollegák számára ismertebb szavak a „pszichoonkológia” vagy az „onkopszichológia”. A pszichoszociális onkológia ezekkel azonos jelentéskört határoz meg. Könyvünkben azért választottuk ezt a fogalmat, mert jól kifejezi azt a teljes körű ellátást, amely magába foglalja a betegek fizikai és funkcionális jóllétén túl a pszichés, a kognitív, a szociális és a spirituális jóllétét is, valamint az ennek elérése érdekében végzett közös, multidiszciplináris és integratív munkát.
– Hogyan született ez a könyv?
– A könyv ötlete pár évvel ezelőtt született meg és olyan szerzőtársakkal dolgoztam együtt, akik az onkológiai ellátásban dolgozó, tapasztalt szakemberek. Mind a szerzőtársak, mind a kiadó elkötelezett a rosszindulatú betegség kapcsán létrejött pszichológiai és szociális problémáknak az onkológia gyakorlatban való integrált kezelése iránt. Fontosnak tartottuk egy olyan könyv megszületését, ami megismertetné az általunk legfontosabbnak tartott tudnivalókat, a pszichoszociális támogatása során alkalmazott fogalmakat és a mindennapi gyakorlatot. A betegellátásnak ezt a részét szeretnénk közelebb vinni a daganatos betegekkel foglalkozó kezelőorvosokhoz. Nem csak az onkológusokhoz, hanem a háziorvosokhoz, pszichológus, pszichiáter kollegákhoz és a szakdolgozókhoz is, hogy a pszichoszociális problémákkal küzdő beteg ezen a téren is megkaphassa a megfelelő segítséget. Munkánk során, konferenciákon, képzéseken azt tapasztaljuk, hogy egyre nagyobb az igény a betegség integrált kezelési lehetőségeinek a megismerésére.
– Hol van a helye a pszichoszociális onkológiának az orvoslásban?
– Az 1980-as években alakult meg az első pszichoonkológiai team az Onkológiai Intézetben és azóta az onkológiai betegek pszichoszociális ellátása folyamatosan fejlődik. A 2002-ben megalakult Magyar Pszichoonkológiai Társaság munkája is jelentősen hozzájárult a lassú, de folyamatos szemléletváltáshoz, mely a rákbetegek kezelésében megnyilvánul. 2006-ban az új Magyar Nemzeti Rákkontroll Program kimondta, hogy az onkológiai centrumokban, osztályokon és gondozókban elérhetővé kell tenni a pszichiáter, pszichológus szakembereket a rákbetegek pszichoszociális problémáinak kezelésére.
– Hogyan lett a téma szakértője?
– Az egyetem befejezése után sugárterapeuta-onkológusként kezdtem dolgozni. Azt tapasztaltam, hogy a betegek igénylik, hogy beszélhessenek a problémáikról. A napi gyakorlatban az onkológiai osztályokon és ambulancián nagyon rövid idő áll rendelkezésünkre, hogy a beteg vizsgálatán, kezelésén túl erre is odafigyeljünk. Munkám során egyre hangsúlyosabb lett elhivatottságom a daganatos betegek és családtagjaik lelki támogatása, gondozása iránt. Kerestem a lehetőségét, hogyan lehetne minél hatékonyabban segíteni, beszélgetni a betegekkel. Így jutottam el a sugárterápiától a pszichoterápiáig. 1997-ben lettem sugárterapeuta szakorvos, és 2009 óta pszichoterapeuta szakorvos is vagyok. A két szakterület együttes ismerete és alkalmazása lehetővé teszi, hogy a speciális és komplex onkológiai ellátással együttműködő, ahhoz rugalmasan illeszkedő, egyénre szabott tanácsadást, lelki támogatást és kezelést adhassak a daganatos betegek és családtagjaik számára.
– Végsősoron, kinek ajánlja a könyvét?
– Mindenkinek, aki onkológiai beteggel foglalkozik. Számos kérdést tárgyalunk benne a betegséglefolyás pszichoszociális sajátosságaitól a támogatás módszerein, terápiás lehetőségeken túl, a kiegészítő kezelések, mint a gyógytorna, dietetika kérdésein át a kommunikációig és a burnoutig. Azt gondolom, hogy az egyetemi hallgatóktól a gyakorló orvosokig mindenki hasznosan forgathatja a könyvet. Nagy segítséget jelent, ha a diagnosztikai és kezelési folyamatok során felmerülő igények, panaszok, tünetek esetén a kezelő orvos tájékozott, és szakemberhez tudja irányítani a beteget. A betegek lelki, érzelmi, szociális jólléte pedig visszahathat az onkológiai kezelésekkel való együttműködésükre és ezáltal annak eredményességére is.
A könyv jó szívvel való ajánlása után, szeretném bemutatni a szerzőjét Most a Vaszary Kolos Kórházban beszélgetünk.
– Mióta dolgozik nálunk?
– 2010 júliusa óta dolgozom a kórházban, az Onkológiai rehabilitációs és hospice osztály akkori osztályvezetője, dr. Pádi Éva hívására. Nagy öröm volt számomra, hogy egy nagyon jól működő team tagja lehettem.
– Beszéljünk a pályafutása korábbi szakaszáról is.
– 1993-ban végeztem a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán és sugárterapeutaként kezdtem el dolgozni az Uzsoki utcai Kórházban, a Fővárosi Onkoradiológiai Központban.
– Egy medika, miért választja a sugárterápiát?
– Érdekelt a radiológia és a belgyógyászat is. Ebben a szakmában benne volt a képalkotó technika, a diagnosztika és a terápia is. Izgalmas, összetett munka volt, az onkológia pedig rohamosan fejlődő tudomány.
– Nem sajnálja, hogy otthagyta az Uzsokit, hisz az azóta a sugárterápia kiemelt helye lett.
– Büszke vagyok rá, hogy ott kezdtem a pályámat. Kitűnő kollegák között dolgozhattam, tanulhattam és kaptam meg az alapokat a munkámhoz. A mai napig szívesen gondolok rá.
– Miért választotta annak idején az orvoslást élethivatásának?
– Mindig emberekkel szerettem volna foglalkozni. Ha visszatekintek középiskolás koromra, mindig érdekelt az emberek élete, szerettem velük beszélgetni. Egy időben érdeklődéssel fordultam a gyerekgyógyászat felé is, de az egyetem alatt eldőlt, hogy sokkal inkább a felnőttek gyógyítása felé orientálódok.
– Hol van a sikerélmény a pszichoszociális onkológiában?
– Sikerélmény a munkámban, amikor aktuálisan tudok valakinek segíteni, hogy a nehéz kezeléseket jobb közérzettel tudja végigcsinálni, vagy a hospiceban lehetőséget adni a betegnek, hogy méltósággal és a lehető legjobb életminőséggel élhesse végig az életét. A hospice ellátásban végzett munkám mottója Cicely Saunders-nek, a hospice mozgalom megalapítójának gondolata: „Ön az élete utolsó percéig fontos nekünk. Mi nemcsak azért fogunk mindent elkövetni, hogy békében halhasson meg, hanem, hogy mindvégig emberhez méltóan tudjon élni.”
– Ha felmegyünk az internetre, minden héten azt olvashatjuk, hogy meg van a rák ellenszere. Mi a véleménye erről a jelenségről?
– Ez egy nehéz kérdés és komoly feladat számunkra, segíteni a betegeknek megtalálni, hogy a számtalan információ közül melyek azok, amik a betegséggel való megküzdésük, gyógyulásuk szolgálatába állítható. A kezelőorvosoknak nincs mindig idejük, lehetőségük, hogy ezekben a kérdésekben részletes tájékoztatást adjanak. Azt gondolom, hogy ebben a legnagyobb segítséget a civil szervezetek tudják nyújtani. Az ő honlapjaikon mindig találhatók hasznos és pontos információk az újdonságokról és azokról a kiegészítő és alternatív kezelési módokról is, amik hatásosan beilleszthetők az onkológiai kezelésbe.
– Hogy érzi magát Esztergomban?
– Szeretek itt dolgozni, bár a lehetőségek sokat változtak, mióta idejöttem. Az onkológiai rehabilitáció helyén krónikus belgyógyászat működik, de a 10 ágy hospice megmaradt. A heti egy napra szűkített időben hangsúlyosabb lett az onkológiai ambulancia keretében végzett tevékenységem, ahol a daganatos betegség bármely szakaszában lévő betegek és hozzátartozóik is jelentkezhetnek a betegséggel való megküzdés során felmerülő érzelmi problémáikkal és nehézségeikkel.
– Végezetül megtudhatunk valamit a magánéletéről?
– Budapesten élek, férjem a Jahn Ferenc Kórház Urológiai Osztályán főorvosként dolgozik, kislányunk 9 éves. A szakmai munkámról még annyit mondanék el, hogy keddenként Esztergomban, a hét további részében csütörtökönként a Nyírő Gyula Kórház -OPAI Pszichoonkológiai Ambulanciáján, valamint otthoni hospice ellátásban, illetve magánrendelés keretében is dolgozom. A Magyar Onkológiai Társaságnak tagja, a Magyar Pszichoonkológiai Társaságnak és a Magyar Hospice Palliatív Egyesületnek vezetőségi tagja, 2013 óta a Semmelweis Egyetem Doktori iskolájának hallgatója vagyok.
Osvai László dr.
Forrás: ekór-lap.hu