A Tűzmadár történet:

Alapítványunk teljes neve: Tűzmadár Alapítvány a Minőségi Életért

Az alapítás gondolatát 2005-ben az a sürgető szükségszerűség vetette fel, hogy a daganatos megbetegedések száma évről évre növekszik, mégis kevés az olyan szakember, akihez a rákbetegek segítségért fordulhatnának speciális lelki, pszichoszociális problémáik megoldásával, kezelésével kapcsolatban. Olyan központot kívántunk létrehozni, ahol onkológiában jártas pszichológusok, gyógytornászok, dietetikusok, tanácsadók összefogottan, team munkában dolgoznak azért, hogy a daganatos betegeknek és hozzátartozóiknak minél komplexebb, sokrétűbb segítséget nyújthassunk a gyógyulás vagy a betegséggel való együttélés folyamatában. A daganatos beteg számára megváltozik a világ. Csökken munkaképessége, változik a családban betöltött szerepe, fizikai és lelki erőnléte, egzisztenciális helyzete, életminősége. A gyógyulás elérése akár évekig tartó folyamat eredménye is lehet, miközben a beteget folyamatosan a bizonytalanság és a kiszámíthatatlanság érzése gyötri. Az új helyzettel való együttélés nem csak az érintettek, hanem a családtagok számára is nehéz feladatot jelent. Az érzelmi és fizikai terhekkel való megbirkózás néha emberfeletti erőfeszítéseket kíván.

Az életbe és a hétköznapi létbe való visszatérést, egy élhető, minőségében kielégítő élet újrateremtését, akárcsak átmenetileg is, szolgálja a Tűzmadár Alapítvány.

 

Küldetésünk, céljaink:

Nevünk magában hordozza legfontosabb elveinket, céljainkat, terveinket. A rákbetegség sötét képzetét legyőző, fényhozó madár erőt és reményt sugárzó alakját választottuk jelképünknek:

A Tűzmadár az újrakezdés, az újra születés univerzális szimbóluma, a nap, a nemesség, egyediség és gyengédség hordozója. Fény, szépség és béke, győzelem a halál felett, hit és állandóság tartozik jelentései közé.

Ezeket az értékeket valósítja meg és közvetíti alapítványunk. Küldetésünknek tekintjük, hogy tevékenységünk, kutatásaink segítségével hozzájáruljunk a rák kialakulásának jobb megértéséhez, a daganatos betegek gyógyulásához, a betegek és hozzátartozóik esetében is a betegség bármely fázisában felmerülő testi – lelki problémák rendezéséhez, a rehabilitációhoz, illetve az életbe való visszagyógyuláshoz.

Share This