Azt hiszem, óriási szükség van arra, hogy valaki úgy beszélgessen a daganatos betegekkel, ahogyan ön teszi.
Igen, én is fontosnak gondolom. Szerencsére ma már elterjedt a holisztikus szemlélet az onkológiában is: a betegeket egy csapat kezeli, amelyben a testi gyógyítók — a sebész, a sugárterapeuta, a kemoterapeuta, a nővérek, a gyógytornász és mások — mellett egyre jobban helyet kapnak a lélek dolgaival foglalkozó szakemberek is. Ez egy közösen végzett, folyamatos egyeztetést feltételező tevékenység, egymást a munka során nem helyettesítjük, hanem kiegészítjük.
Mi a pszichoszociális gondozás lényege?
A pszichoterapeutának, pszichológusnak nem közvetlenül a daganatos betegség befolyásolása a feladata. Megpróbálom minél mélyebben megismerni a pácienst, és abban segíteni, hogy mozgósíthassa és a gyógyulás szolgálatába állíthassa a saját erejét. Munkámhoz tartozik a hozzátartozók pszichés támogatása, és az onkológiai osztály pszichológiai légkörének kedvezőbbé tétele is.
Mi zajlik le az emberben, amikor rákot diagnosztizálnak nála?
Szinte mindenkit megrázkódtatásként ér a hír. Jó, ha a diagnózis elhangzásakor jelen van a pácienssel egy hozzá közelálló személy is, aki támogatni tudja őt, és segíteni tud az elhangzó információk, tennivalók későbbi felidézésében. A diagnózis feldolgozásához időre van szükség, általában 6-8 hét is eltelik, mire a páciens elfogadja és felméri, mivel áll szemben. Ennyi idő alatt ráadásul többnyire túlesik egy műtéten, elkezdődnek a kezelések, tehát egy teljesen új helyzethez kell viszonylag rövid idő alatt alkalmazkodnia.
Sokáig szokás volt, hogy az orvos nem szembesítette a beteget a rák diagnózisával, legfeljebb a hozzátartozókat avatta be. Még ma is alig ejtjük ki a szót: rák?
A korábbi helyzet nagy feszültséget eredményezhetett a beteg környezetében. Ha erről nem lehetett beszélni, egy olyan titok keletkezett, ami falakat emelt egymás közé! Ma úgy gondoljuk, a beteg teherbírásához mérten kell őt beavatni. A páciensek a beszélgetések során tapasztalhatják, hogy lehet beszélni a rákról. Apránként, gyakorlással meg lehet találni a megfelelő arányt: kivel, mikor, hol, hogyan. Jó, ha a beteg tud beszélni a betegségéről, de képes képviselni azt a kívánságát is, ha bizonyos személyekkel, bizonyos helyzetekben mégsem.
Mi történik a családdal?
Ha daganatos beteg van a családban, felborul a családban addig kialakított rendszer. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy pl. az egyik kereső kiesik a munkájából. Átrendeződnek a feladatok, a terhek. Gyakran előfordul, hogy bár a család mindent megtesz a betegért, a páciens mégis úgy érzi, nem segítenek neki. A családtagok felsorakoztatnak mindent: mindazt, amiről úgy érzik, nekik szükségük lenne rá, ha ők maguk lennének betegek. De az ő betegüknek esetleg egészen másra van szüksége! Fontos, hogy a családtagok ezt megértsék. Ezért is jó, ha közösen beszélgetnek erről, amiben — ha kérik — a szakember is tud segíteni.
Van-e recept arra, hogyan lehet felvenni a küzdelmet a rákkal?
Erről nehéz általánosságban beszélni, hiszen éppen az a lényeg, hogy mindenki megtalálja a saját útját. A szakemberek ebben tudnak segíteni a pácienseknek. Ám van néhány ötlet, amelyet szívesen ajánlok minden érintett figyelmébe. A diagnózis elhangzása után, a kezelések során vannak olyan időszakok, amelyek várakozással telnek. Ezeket érdemes információgyűjtésre felhasználni. A beteg összegyűjtheti a kérdéseit, és legközelebb felteheti őket orvosának. Gyakran halljuk, olvassuk, hogy meg kell próbálni pozitívra hangolni a gondolatokat. Természetes, hogy az embernek egy nehéz helyzetben lehetnek negatív érzelmei. Azonban fontos a negatív és pozitív érzelmek egyensúlyának megtalálása. Ebben segíthet, ha felfedezzük a jó történéseket is. Érdemes megkeresni azokat az akár apró dolgokat, amelyek örömet, jó érzést okoznak, és ez lehet egy szál virág, a napsütés, egy séta vagy egy felhőnézegetéssel töltött félóra is.
Megváltoznak az emberek ebben a helyzetben?
A páciensek sok esetben beszámolnak változásról, mely által gyakran jó irányban alakul át az életük. A betegség számos esetben arra késztet, hogy átgondolja az életét, és máshová helyezze a hangsúlyokat. Ebben a folyamatban egyébként sokaknak nincs szüksége pszichés támogatásra, mert önerejéből, családja, barátai, környezete, onkológusa segítségével visszanyeri lelki egyensúlyát. A páciensek körülbelül egynegyede igényel érzelmi támogatást, pszichoszociális gondozást. Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy ettől még nem számít pszichiátriai betegnek, nem szorul hosszú távú pszichés kezelésre! Persze hosszabb lélegzetű, feltáró jellegű terápiára is van mód, ha a páciens állapota ezt igényli, de többnyire rövid pszichoterápiás kezelés ? esetleg gyógyszeres terápiával kiegészítve ? elegendő. Ezek a beszélgetések szakmai szabályok által meghatározott keretek között történnek, komoly figyelmet, koncentrációt, felkészülést igényelnek. Sajnos a tárgyi körülmények nem mindenütt adottak. Optimális esetben egy terápiás beszélgetés nyugodt, meghitt légkörének biztosításához önálló helység szükséges. Ehelyett a foglalkozások többsége a kórteremben, a betegágy mellett zajlik. Ennek ellenére jó, hogy a pszichés támogatás lehetősége a betegek rendelkezésére áll. Fontos, hogy tudjanak róla, és merjék igénybe venni, ha úgy érzik, segítségre van szükségük!
Szerző: Dudics Emese
Az interjú megjelent a Patika Tükör 2009. októberi számában!