A mellrák diagnózisával való szembesülésnél, már a diagnózis közlésekor megjelenő érzelmek egyike a műtéttől és a test időleges vagy végleges megváltozásától való félelem.

Az emlő a nőiesség, az anyaság, a szexuális vonzerő szimbóluma az egész élet során. Talán ebből is adódóan az emlőműtét okozta testi változások mélyebben érintik a nőket, mint az emlőrákos férfi beteget.

A testkép pszichológiai szempontból tudatos és tudattalan élmények alapján kialakuló elképzelések összességét jelenti az egyén testének kinézetéről és funkcióiról. Ez az élet folyamán, először az anyával, majd a környezet többi tagjával történő nem verbális, majd verbális kapcsolatok, tapasztalatok alapján alakul ki. A saját testünkről kialakított képünket, reális ismeretek és érzelmi tényezők egyaránt befolyásolják. Minden érzelem testkép változással is jár: ha barátságosak vagyunk szinte ?kinyílunk?, széttárjuk kezünket, be- és elfogadunk valakit, ha gyűlölünk, izmaink megfeszülnek, egész testünk ?ökölbe szorul?. Összehúzzuk magunkat, ha szégyenkezünk, és kihúzzuk magunkat, ha büszkék vagyunk.

Testünk megélése jelentős mértékben meghatározza az önértékelést és az énképet, mely a személyiség központi része, meghatározza viselkedésünket és mindennapi közérzetünket. Különösen a kezelések ideje alatt a megváltozott testkép okozta szorongást fokozhatják a női szerepekben, szociális kapcsolatokban (pl. szexualitás, munka, szabadidős elfoglaltságok) történő, negatívumként átélt változások.

A sebészeti beavatkozások közül a radikális műtétek inkább, az emlőmegtartó műtétek kevésbé keltenek szorongást, de azt is tudnunk kell, hogy a műtét érzelmi jelentése elsősorban a beteg személyiségétől, testi önértékelésétől, addigi életútjától függ, s csak másodsorban a metszés mértékétől és láthatóságától. Irodalmi adatok szerint a nők kb. egy harmada, annak ellenére, hogy az emlő teljes eltávolítása után több gond jelentkezik az énképpel, nőiességgel, öltözködéssel, mégis ezt a műtéti megoldást érzi biztonságosabbnak. A kutatások azt mutatják, hogy azok nők, akik részt vehettek a kezelésekkel kapcsolatos döntéshozatalban, kevésbé feszültek, kevésbé szorongóak, mint azok, akiket nem vontak be a kezelési módok kiválasztásába. Mindez azt támasztja alá, mennyire fontos, már a kezdetektől részt venni a döntéshozatalban. Tovább növelhetik a műtét okozta testi változások okozta lelki megterhelést a kezelések kapcsán előforduló átmeneti vagy végleges változások. Ilyenek a sugárkezelés okozta kozmetikai elváltozások, a kemoterápia okozta hajhullás, mely sok nő szerint lehangolóbb, mint maga a műtét.

A betegséggel való megbirkózás lelki képessége a coping. Mindenkinek megvan a maga elfogadási stílusa, amit hétköznapokban felmerülő problémák megoldására is használ. Akik aktívak és jó a probléma-megoldó készségük, rugalmasabbak, akik többféle megküzdési módszerrel is képesek működni és az aktuális problémához igazodva tudnak közülük választani, jobb életminőséggel élnek, kevesebb hangulatzavarral küzdenek.

A diagnózis feldolgozásához, az új helyzetekhez való alkalmazkodáshoz sokaknak nincs szüksége pszichés támogatásra, mert önerejükből, családjuk, barátaik, környezetük, onkológusuk segítségével visszanyerik lelki egyensúlyukat. A páciensek körülbelül egynegyede igényel érzelmi támogatást, egynegyede pedig pszichoszociális gondozást.

Számos lehetőség áll mindenki rendelkezésére, melyek segíthetik az aktív megbirkózást, a megváltozott testképhez való alkalmazkodást. Alapvető jelentőségű a jó, teherbíró orvos-beteg kapcsolat. A relaxáció a testi és lelki egyensúly megtalálását és megtartását szolgálja. A mozgás, pl. a gyógytorna, a jóga és a mozgásterápia célja a testkép elfogadásának támogatása, feszültség- és szorongásoldás, hangulatjavítás, a test feletti kontroll visszaszerzése. A klubmozgalom lehetőséget ad a problémák megosztására, a már gyógyult betegek jelenléte, tapasztalatai biztatást, példát nyújtanak. A pszichoterápiás módszerek a páciensek minél mélyebb megismerésével segíthetnek a páciensek önismeretének fokozásában, hogy mozgósíthassák és a gyógyulás szolgálatába állíthassák a saját erejüket. A csoportokban való részvétel javítja az alkalmazkodást, fejleszti az emberi kapcsolatokat. A kialakuló jó közérzet és kapcsolatok növelhetik az önbizalmat és átsugározhatnak más személyekre, a környezetre is. Mindazoknak, akik ezen az úton járnak, hasznos kísérői lehetnek a bátorság, a kreativitás és a humor!

Dr. Kegye Adrienne – Pszichoterapeuta, sugárterapeuta szakorvos

A cikk megjelent a Studium Prakticun 2010. októberi számában!

Share This