Az onkológiai betegek pszichoszociális támogatásáról egy kutatás tükrében

dr. Kegye Adrienne, Vaszary Kolos Kórház, Hospice/Rehabilitációs Osztály, Esztergom dr. Pálfi Zoltán, Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház, Urológiai Osztály, Budapest

Abstrakt: Pszichoonkológiai kutatásunk kezdeti eredményeinek tükrében szeretnénk bemutatni a pszichoszociális támogatás jelentőségét a komplex onkológiai ellátásban. Azon irodalmi adat nyomában indítottuk vizsgálatunkat, mely szerint a páciensek életében a rosszindulatú daganatos betegség diagnosztizálása előtti 12 hónapban súlyos életesemény figyelhető meg.

Vizsgálatunk eredményeinek összegzését követően az onkológiai betegek pszichoszociális ellátásának olyan sajátosságait tekintettük át, melyek segítségével elérhető az a közös cél, hogy a leghatékonyabb támogatást nyújthassuk a betegek számára, a kezelő team tagjai erőforrásainak leghatékonyabb beosztása mellett.

Kulcsszavak: pszichoonkológia, onkológia, urológia, pszichoszociális támogatás, életesemények

 

Bevezetés:

A diagnosztikai eljárások és a terápiás módszerek fejlődése lehetővé tette, hogy a daganatos betegségből meggyógyultak száma egyre növekszik, a túlélési idő meghosszabbodik, a rosszindulatú daganatos betegség krónikus betegséggé vált. Ezért a pácienseknek egyre nagyobb az igénye, hogy mind fizikai, mind pszichológiai és szociális erőforrásaik megmaradjanak, és megbirkózzanak betegségükkel. A megfelelő életminőség biztosítása a kezelések alatt és a terápia befejezése után is lényeges szemponttá vált. A pszichoszociális támogatás fontos részét képezi a pozitív alkalmazkodásnak és a jobb életminőségnek. Ebben segíthet a beteget kezelő multidiszciplináris team tagjaként a pszichoonkológus. A pszichoonkológia határterületi tudományág, mely a daganatos betegek és hozzátartozóik pszichológiai és szociális terhelésével, tüneteivel valamint teljes körű terápiájával, gondozásával foglalkozik, kiterjesztve a tevékenységet a kutatásra és a megelőzésre is. [1]

2

Cikkünkben egy pszichoonkológiai kutatás kezdeti eredményei tükrében szeretnénk megismertetni az olvasóval a pszichoszociális támogatás jelentőségét a komplex onkológiai ellátásban. A címként feltett kérdés részben irodalmi adatok alapján, részben saját megfigyeléseink mentén fogalmazódott meg bennünk (a szerzőkben). A megküzdési stratégiák, a hozzáállás és a túlélés közötti kapcsolat vizsgálatai során megfigyelték, hogy a páciensek közül sokan azt gondolják, hogy rosszindulatú daganatos betegségük kialakulását maguk okozták, hozzáállásuk rossz, vagy életstílusuk ronthatja túlélési esélyeiket. Taylor és munkatársai azt találták, hogy a rosszindulatú emlőrákban szenvedő nők 41 %-a hiszi, hogy felelős betegségéért, és hogy a stressz nagymértékben hozzájárult ehhez. [2] Geyer 1991-ben a daganatos betegek vizsgálatakor magasabb arányban írt le a diagnózis felállítását megelőzően stresszt okozó életeseményeket. [1] Más adat szerint a páciensek életében a rosszindulatú daganat diagnosztizálása előtti 12 hónapban súlyos életesemény figyelhető. Onkológiai betegekkel végzett munkánk során számos esetben találkoztunk nehéz életpályákkal, pl. családtag, sérült gyermek hosszantartó ápolása, közvetlen családtag váratlan, tragikus halála. Ezen irodalmi és tapasztalati adatok nyomában indítottuk el vizsgálatunkat, melyben arra kerestük a választ, vajon a fenti adatokkal korreláló eredményeket találunk-e.

 

Beteganyag:

A betegek beválasztását a vizsgálatba két csoportban végeztük. Az egyikben rosszindulatú daganatos, a másikban húgyutikő-zúzáson (ESWL) átesett betegeket vizsgáltunk. A rosszindulatú daganatos csoport kemoterápiában részesülő betegekből állt. Mivel az életeseményeknek a betegség kialakulásában játszott szerepét vizsgáltuk, ezért a kontroll csoport nem egészségesekből, hanem szintén betegből állt. Azért választottuk a húgyutikő-zúzáson átesetteket, mert az urolitiázis fájdalmas, gyakran visszatérő, ám eredményesen, gyorsan kezelhető, az életet (közvetlenül) nem veszélyeztető betegség.

 

Cél, Módszer:

A bevezetésben említett irodalmi adat kiemelten a diagnózis felállítása előtti egy évben megfigyelt, tapasztalataink inkább korábbi és hosszantartó súlyos életeseményekre utaltak. Ezért Holmes táblázata segítségével (Rahne cikkéből átvéve, Journal of Psychosomatic Research) életváltozási egységekben vizsgáltuk a szorongáskeltő érzelmi megrázkódtatások, stresszek gyakoriságát a betegség előtti 1, 5, 10 évben.

3

Mivel az életesemény előfordulása önmagában nem informatív, szükséges a szervezet aktuális fizikális, immunológiai és pszichés állapotának ismerete is, ezért ugyanezen  időintervallumokban és a páciensek életében általában 1-10- es értékig terjedő skálák segítségével mértük a szorongás erősségét.

 

Eredmények:

Az adatok feldolgozását a kérdőívben elsőként szereplő szorongás skálák értékelésével kezdtük. Az 5-ös értéknél erősebb szorongást bejelölt betegek számát vizsgálva azt találtuk, hogy mind általában, mind 1, 5, és 10 évvel a betegség kialakulása előtt, az onkológiai csoportban az értékek magasabbak, a rosszindulatú daganatos betegek szorongóbbnak mutatkoztak. A medián értékek vizsgálatánál azt láttuk, hogy a kőzúzáson átesett betegeknél a szorongás mértéke változatlan az idő előrehaladtával, a daganatos csoportban az utolsó évben 3-ról 5-re emelkedett. A kiértékelésnél feltűnő volt, hogy az urológiai betegek szorongás értékei személyenként vizsgálva nemcsak alacsonyabbak, hanem kevésbé ingadozóak voltak. Az életváltozási egységek táblázatában 42 féle életesemény szerepelt. A mindkét csoportban leggyakrabban bejelölt 25 életesemény vizsgálatakor a következőket találtuk: [1. táblázat] Mindét esetben az első helyeken, de más-más sorrendben a „Közvetlen családtag halála”, a „Családtag egészségügyi állapotának változása”, az „Életkörülmények változása”, a „Megváltozott anyagi helyzet” és az „Alvási szokások megváltozása” szerepeltek. A szembetűnő különbség, hogy az onkológiai betegeknél a harmadik helyen a „Nyugdíjazás” állt, a „Megváltozott anyagi helyzet” a hetedik leggyakrabban említett életesemény volt. Tovább elemezve listát készítettünk arról, hogy az adott életesemény mely csoportban gyakoribb. A legfeltűnőbb, hogy a daganatos betegeknél a „Nyugdíjazás” került gyakran említésre. A kőzúzással kezeltek esetében az ”Új munkakör”, „Új beosztás munkahelyen”, az „Átállás az üzleti életben”, „Új családtag”, „Éves szabadság”, „Kis adóság” jelölése gyakoribb volt. Az onkológiai pácienseknél megfigyelhető életesemények passzívabb, szomorúbb, lefelé ívelőbb életpályát sejtetnek, míg az urológiai betegek aktívabb életet élnek. Mivel a felmérés elindításában azt a kérdést tettük fel, vajon a mi beteganyagunkban is emelkedik-e a betegség előtti évben a súlyos életesemények száma, így ezt az időintervallumot külön kiemeltük. Az onkológiai csoportban 1,94 esemény/fő, míg az urológiai esetekben 2,86 esemény/beteg eredményt találtunk.

4

 

Összefoglalás:

A vizsgálatban részt vett páciensek kérdőíveinek feldolgozásakor azt találtuk, hogy a betegség előtti egy évben az onkológiai betegek kevesebb életeseményt jelöltek meg, mint az urológiai csoportban lévő betegek. A leggyakrabban mindkét csoportban hasonlóan megrázó életesemények szerepeltek. Tovább elemezve azonban azt találtuk, hogy az urológiai betegek az aktív élethez tartozó eseményeket jelöltek meg nagyobb számban. Ezeket az adatokat összevetve az onkológiai ellátásban részesülteknél a kevesebb életesemény, és ezeknek a passzívabb jellege, valamint a magasabb, és a betegséghez közeledve emelkedő szorongás értékek azt mutatták, hogy nem önmagukban a stresszhelyzetek és ezek száma károsítják az egészséget. Vizsgálatunk eredményei alapján, az általunk megismert irodalmi adatokhoz hasonlóan, az életeseményekre való reagálás, az ezekkel kapcsolatos megküzdési stratégiák, a szorongás mértéke, a páciens személyisége azok a tényezők, amelyek a következményes depresszió és a csökkent immunválasz közvetítésével fokozzák az élettani veszélyeztetettséget. [1]

 

Megbeszélés:

Pácienseink válaszai összecsengenek Irwin kutatási adataival, mely szerint nem önmagában a kapcsolatok felbomlása, válás, megözvegyülés, hanem az arra adott pszichés válasz az, amivel az „natural killer” sejt aktivitás csökkenése összefügg. [1] Mindenkinek megvan a maga megküzdési (coping) stílusa, amit hétköznapokban felmerülő problémák megoldására is használ. Akik aktívak és jó a probléma-megoldó készségük, rugalmasabbak, jobb életminőséggel élnek, míg akik elkerülő stratégiát alkalmaznak, passzívak, reménytelenek, alacsonyabb életminőséggel és gyengébb hangulati mutatókkal rendelkeznek. Ilyenkor a pszichológiai, pszichoterápiás kezelések célja az aktív coping mechanizmusok kialakítása, mozgósítani a páciensek azon erőforrásait, amelyek lehetővé teszik, hogy megbirkózhassanak betegségükkel és javíthassanak az életminőségükön. A betegek ellátásában alapvető jelentőségű a jó, teherbíró orvos-beteg kapcsolat. A rosszindulatú daganatos betegség diagnózisának feldolgozásakor, az új helyzetekhez, a kezelésekhez sokan önerejükből, családjuk, barátaik, környezetük, kezelő orvosuk segítségével alkalmazkodnak, és általában 6-8 hét alatt visszanyerik lelki egyensúlyukat. Ehhez a kezelőorvos személyre szabott, az egyéni igényeket is figyelembe vevő információkkal, a betegségről és az ehhez kapcsolódó érzelmi problémákról, például a szorongásokról, félelmekről való kommunikáció megkönnyítésével, nyíltabbá tételével tud hozzájárulni. Ebben lényeges kiindulópont lehet annak megismerése, hogy a beteg miben vár 5 segítséget. A kezelőorvos feladatai közül a pszichoszociális distressz rizikójának felismerése és folyamatosan monitorozása azért lényeges, mert korai meghatározása megelőző erejű lehet. A jól kialakított orvos-beteg kapcsolat akkor is nagy jelentőséggel bír, amikor felmerülő pszichés panaszok, tünetek esetén, abban kell támogatni a beteget, hogy segítséget tudjon kérni, és szükség esetén mentálhigiénés szakemberhez irányítsák. Az onkológiai betegek körülbelül egynegyede, akiknél a betegséghez, kezelésekhez való alkalmazkodás nehezített, pszichoszociális támogatást, további egy negyede már premorbide létező pszichológiai/pszichiátriai nehézségei miatt klinikai pszichológus, pszichoterapeuta, pszichiáter szakvizsgálatát és ennek alapján kezelést igényel. A mentálhigiénés szakember feladata a professzionális eszközök alkalmazásával a páciens lélektanának minél mélyebb megismerése, és az önismeret fokozása által abban közreműködni, hogy saját erőtartalékait mozgósíthassa és a kezelések, gyógyulás szolgálatába állíthassa. Munkájához tartozik a szükség szerinti tanácsadás, pszichés támogatás, kezelés nyújtása, dokumentáció vezetése a szakma szabályai szerint, valamint a kollegák számára konzultációs lehetőség biztosítása. A komplex daganatellenes terápiával összhangban, a kezelőorvossal folyamatos együttműködésben végzett pszichoonkológiai ellátás lehetővé teszi és megkönnyíti az egyes páciensekkel kapcsolatban az információk és az ismeretek áramlását. Ezáltal elérhető az a közös cél, hogy a leghatékonyabb pszichoszociális támogatást nyújthassuk a betegek számára, a kezelő team tagjai erőforrásainak leghatékonyabb beosztása mellett. Az első vizsgálati eredmények arra sarkalltak bennünket, hogy nagyobb beteganyagon, homogénebb betegcsoportok bevonásával a vizsgálatot tovább folytassuk. A kutatás és adatainak feldolgozása jelenleg is zajlik. Reméljük, ennek eredményeit is mihamarabb lehetőségünk lesz megismertetni Önökkel.

[1] Horti József, Riskó Ágnes: Onkopszichológia a gyakorlatban, 2006., 43-67.

[2] Taylor SE, Lichtman RR, Wood JV et al.: Illness-related and treatment-related factors in psychologycal adjustment to breast cancer, Cancer 1985, 55:2506

6

[1. táblázat]

nevtelen11

7

Önéletrajz dr. Kegye Adrienne onkoradiológus, pszichoterapetuta szakorvos.

1993-ban végeztem a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán. 1997-ben onkoradiológiai, 2009-ben pszichoterapeuta szakvizsgát tettem.

Szakmai gyakorlatom:

Uzsoki utcai Kórház, Fővárosi Onkoradiológiai Központ (1993-2001.)

Flór Ferenc Kórház, Onkológiai Osztály (2001-2008.),

Pszichoterapeuta képzés – Tündérhegyi Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás-rehabilitációs

Osztály és Budapesti Hospice Ház, Pszichoanalitikusan orientált dinamikus pszichoterápia

módszerspecifikus képzés (POPKE) (2001-2009.)

Országos Onkológiai Intézet, Nőgyógyászati Osztály (2008-2009.)

Társasági tagság:

Magyar Pszichoonkológiai Társaság vezetőségi tagja (2004 óta)

Magyar Onkológus Társaság

Jelenleg a Vaszary Kolos Kórház Hospice/Rehabilitációs Osztályán dolgozom, munkaköröm a pszichoonkológiai ellátás.

dr. Pálfi Zoltán urológus főorvos.

1983-ban végzett a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán, 1987-ben szakvizsgázott urológiából.

Szakmai gyakorlat:

Komárom megyei Kórház, Urológiai Osztály, Tatabánya (1983-1988.)

Károlyi Sándor Kórház, Urológiai Osztály (1988-2005)

Kreiskliniken Traunstein-Trostberg, Németország (2003)

Társasági tagság:

Magyar Urológus Társaság

Jelenleg a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház Urológiai Osztályán főorvosként dolgozik.

Share This